Wass Albert halálára emlékezik a debreceni Wass Albert Társaság
2010. febr. 12., péntek, 06.49.41 CET
12 évvel ezelőtt 1998. február 17-én 90 éves korában lett öngyilkos Wass Albert erdélyi magyar író, költő. Rá emlékeznek a debreceni Wass Albert Társaság tagjai február 13-án (szombaton) 15 órakor a Medgyessy sétányon álló szobránál (Nagyerdő), ahol elhelyezik a megemlékezés virágait.
Köszöntőt mond: Becsky Tibor, önkormányzati képviselő. Beszédet mond: v. Erdei József, a debreceni Wass Albert Társaság elnöke. 17 órától „Silentium – a csendtől a szóig” címmel Wass
Albert életművéből szerkesztett pódiumestet tekinthetnek meg az érdeklődők a DMK Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.). Közreműködik: a győri Forrás Színház. Szerkesztette és rendezte: Bánffy György Kossuth-, Jászai-, Kazinczy-díjas kiváló és érdemes művész. Előadják: Ács Tamás és Papp Attila színművészek.
A megemlékezések sora nem ér véget, hiszen február 17-én (szerdán) 12.30-kor – Wass Albert egykori almamáterében – a pallagi Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskolában (Debrecen-Pallag, Mezőgazdász u. 1.) koszorúzzák meg az író domborművét. Köszöntőt mond: v. Erdei József, a debreceni Wass Albert Társaság elnöke. Beszédet mond: Arany Lajos, a Licium hírportál főszerkesztője.
Wass Albertről: Magyarországon csak halála után fedezték fel az erdélyi magyar irodalom nagy alakját. Egyik leghíresebb könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet saját ősi nemzetségének történetén szűrve, 1050-től
egészen a jelenkorig. 1944-től Németországban, majd 1952-től haláláig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Nicolae Ceauşescu elnökségének éveiben Romániában könyveit betiltották.Műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt.
Irodalmi munkásságának kritikai feldolgozása ma is folyik. Népszerűsége az 1990-es évek végétől az erdélyi olvasók mellett a magyarországi olvasóközönség körében is folyamatosan növekszik. 2005-ben A Nagy Könyv című magyarországi felmérésben az egyik legkedveltebb magyar írónak bizonyult: A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották, az 50 legnépszerűbb magyar regény között pedig további két műve is szerepel: az Adjátok vissza a hegyeimet! és a Kard és kasza.