A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében háromnapos eseményen egykori alkotótársai tisztelegnek a négy éve elhunyt színházi rendező, színész, író, filmrendező Halász Péter előtt.
Halász Péter gyógyíthatatlan betegségére váratlanul, a később a 37. Magyar Filmszemle fődíját elnyerő Herminamező – Szellemjárás forgatása alatt derült fény. Ekkor döntötte el, hogy munkatársait megkéri élete hátralevő részének minél részletesebb dokumentálására, illetve teljes életművének 24 órás (!), filmes feldolgozására. Műfaji és stílusbeli megkötéseket – szokásos nagyvonalúságával és mély humorérzékével – nem tett, az elkészülő film megítélését teljességgel majdani nézőire bízta. Halála előtti utolsó előadása, a budapesti kulturális élet egyik rá jellemzően nagy hatású „happeningje” a Műcsarnokban rendezett saját ravatalozási ünnepsége volt. Péter koporsóban fekve hallgatta végig pályatársai, tisztelői, barátai gyászbeszédét, nézte meg a személyesen neki szánt produkciókat, majd megköszönte a megemlékezést és távozott. A Halász 24 az utolsó fellépés folytatásaként egy legendásan szuggesztív erejű ember megidézése, a magyar színháztörténet egyik meghatározó életművének bemutatása, nem utolsósorban megismertetése egy új nemzedékkel.
HALÁSZ PÉTER – SZELLEMIDÉZÉS 2010. március 19-én 19 órától március 21-én 24 óráig folyamatosan MŰCSARNOK
PROGRAM
KIÁLLÍTÁSOK
Fotók – Szilágyi Lenke és még sokan mások. Kb. 1000 fénykép Halász Péter munkásságának elejétől haláláig.
Herminamező–Szellemjárás installáció – A film eredeti díszlete interaktív kamerákkal kivetítve és a Herminamező vetítése non-stop
Egy őrült naplója, avagy az aknaszedő feljegyzései – installáció
HANGSZOBA – Vajdai Vilmos hanginstallációi (lakásszínház díszlet rekonstrukció)
2010. március 19. péntek
19:00 – Megnyitó
Japán taiko dob – Gesztey Nagy Judit
Felolvasás a Hagakuréból – Krasznahorkai Ági
Megnyitó beszéd: Can Togay
Kari Györgyi elénekli a Happy birthday-t
21:00 – Beszéd: Najmányi László
Az Új Zenei Stúdió (Jeney Zoltán, Sáry László, Vidovszky László) koncertje
22:30 – Beszéd: St Auby Tamás
Tánc: Bozsik Yvette és Vati Tamás
22:45 – TÁP Színház: Fisherman’s Friends – a Katona József Színházban futó, Halász Péterről szóló előadás Rendező: Vajdai Vilmos
24:00 – Halász 24 – A 24 órás film vetítésének kezdete
24:00 – Najmányi László: The Man Who Was a Theatre – a film non-stop vetítésének indítása a Műcsarnok Előadótermében (alagsor)
2010. március 20. szombat
13:00 – Halász Péter–Sántha Ágnes: Petit mal – felolvasószínház. Felolvas: Vasvári Emese
15:00 – Halász Péter: Slicc – felolvasószínház
17:00 – Halász Péter: Gyerekünk – felolvasószínház. Felolvas: Hirtling István
19:00 – Az AKT Színház előadása
20:00 – Halász Péter: Bonnie és Clyde – a K Színház előadása – ősbemutató
Rendezte: Lippai Krisztina
21:00 – Földeáki Nóra: Riport a gondnok nénivel –riport a szomszédokkal a Dohány utcai lakásszínház működéséről Előadja: Tóth Orsi
21:30 – Halász Péter – Lukáts Andor: Sanyi és Aranka – színház
Előadják: Takátsy Péter, Tóth József
22:00 – Másik János – koncert
22:30 – Eugenia Formáció – koncert
23:15 – Peter Ogi és Balogh Mari, Magyar Péter, Temesvári Balázs – koncert
24:00 – Neanderok koncert
2010. március 21. vasárnap
03:00 – Salto Mortale Társulat (volt Zsidó Színház) – nyílt próba
13:00 – Halász Péter: Egy őrült naplója avagy egy aknaszedő feljegyzései – felolvasószínház
Aknaszedő: Egri Márta
14:30 – Molnár Péter: Keresők – a Táp Színház előadása
Rendezte: Vajdai Vilmos
15:00 – Halász Péter: Nosferatu.org
Felolvassa: Kecskés Karina, Mozgás: Herner Dániel
17:00 – Halász Péter: Önbizalom – színház
Előadják: Földeáki Nóra, Barnák László, Hajdú László, Nagy Péter, Maly Róbert
19:00 – Peter Ogi: Hajléktalanok – Peter Ogi Halász Péterrel készített hangjátéka
21:00 – Halász Péter: Bonnie és Clyde – a Salto Mortale Társulat (volt Zsidó Színház) előadása – ősbemutató
22:00 – David Yengibarian koncertje
22:30 – Soma Mamagésa és női zenekara koncert
23:15 – Tóth Evelyn – koncert
24:00 – Kari Györgyi–Keresztes Tamás: Hush baby – zene
24:15 – A Theatrica Vitae-díj átadása – A díjat az alapító, Najmányi László adja át.